-
Megéri fóliával védeni a telefont
Még mindig vannak olyanok, akik nem tudják, hogy miért jó, ha üvegfólia védi az okostelefon kijelzőjét. Hátrányként említik, hogy nehézkes a felrakása, drágább, mint a sima fólia, a szélén felpöndörödhet, ha megnyomja a telefon tokja, vastagsága miatt nehezen lesz kezelhető az érintőképernyő. A modern üvegfóliák semmiben sem jelentenek hátránya Az ilyen véleményeket azok hangoztatják, akiknek nincs elegendő információjuk a mostani üvegfóliákról, vagy akik még nem törték össze telefonjuk kijelzőjét. Valóban jogos érv, hogy valamivel drágább, mint a sima fólia, viszont nemcsak a karcolódástól fogja megvédeni telefonunkat, hanem az esetleges zúzódástól is. Nem is beszélve arról, hogy például egy Samsung Galaxy S22 üvegfólia lényegesen olcsóbb, mintha kijelzőt kéne cseréltetnünk. Egy kijelzőcsere…
-
A szárított gyümölcsök csodálatos előnyei
Az olyan diófélék, mint a mandula és a dió meglehetősen drága de persze ezzel együtt nagyon finom is, miközben olyan tápanyagok tárháza, amelyek számos egészségügyi előnyt biztosítanak a rendszeres fogyasztók számára. Ebben a rohanó világban az ember mindig keres valamilyen rövidítést, valami egyszerűsítést még akkor is, ha például az ételekről van szó. Így az aszalt gyümölcsök és az olajos magvak egészséges és finom nassolnivalók lehetnek a pocakodnak az étkezések között is. Rendkívül táplálóak és fehérjékben, vitaminokban, élelmi rostokban és ásványi anyagokban gazdagok, rengeteg előnnyel. A szárított gyümölcsök egészségügyi előnyei Az aszalt gyümölcsök számos módon segíthetik a szervezetedet: Erősíti az immunrendszert Az aszalt gyümölcsök tele vannak esszenciális olajokkal, fehérjékkel, káliummal, kalciummal,…
-
A kerti tároló egy újabb felhasználási módja
A kerti tárolók sokoldalúságát talán be sem kell mutatni. Nagyon széles skálán mozog a felhasználhatóságuk. Azon túlmenően, hogy szinte bármi tárolására megfelelő – szerszámok, sporteszközök, kerékpárok, robogók, épp nem használatos, de „egyszer jó lesz valamire” dolgok, más egyébre is használhatóak. Műhelyt is kialakíthatunk magunknak, sportolhatunk benne, bulit is szervezhetünk ide, megóvva ezzel lakásunk épségét, ha van egy vagy két ablaka is. A felhasználási lehetőségeknek csak a képzeletünk szab határt. De nézzünk egy nem szokványos felhasználási módot is. Árusító bódé Ha például van egy olyan területünk – bérelt föld, saját kert, ahol mezőgazdasági termelést folytatunk, például epret, barackot, körtét, almát termesztünk, vagy van egy levendulásunk, építhetünk mellé egy tárolót. A kerti…
-
Mi az a GPS tracker és mire való?
A GPS tracker angol kifejezés, de egyre többször találkozhatunk vele a mindennapi élet során is. Magyar jelentése a GPS nyomkövető, és olyan eszközöket hívnak így, melyeket gépjárművekbe szerelve megfigyelhető az adott dolog pillanatnyi pozíciója. Természetesen léteznek másféle nyomkövetők is, melyekkel akár szeretteink biztonságát is felügyelhetjük, de az egyik leggyakoribb terület mindenképpen az autók és teherautók követése. Miért érdemes beszereltetni egy nyomkövetőt? A GPS tracker beszerelése egyáltalán nem ördöngős feladat, bármelyik autószerelő műhelyben rövid időn belül megoldják. Kis hozzáértéssel akár magunk is elvégezhetjük. Legyen szó akár magáncélú, akár céges felhasználásról, a nyomkövetők sokféle előnnyel rendelkeznek. Sokszor felmerül a kérdés, hogy mennyire legális a GPS trackerek alkalmazása. Természetesen ismeretleneket követni vele majdnem…
-
Miért válasszunk relax funkciós kanapét?
Amikor berendezünk egy lakást, általában a nappalival kezdjük, mert ez a lakás központi része, itt tartózkodunk a legtöbbet. Fontos, hogy jól érezzük magunkat ebben a helyiségben. A legénylakások, illetve mai divatos kifejezéssel élve a stúdió lakások gyakorlatilag ebből az egy szobából állnak, itt kell egy optimális életteret kialakítani. A nagyobb lakásokban viszont több teret engedhetünk a képzeletünknek. Legyen szó akármelyik típusról, a nappali legfontosabb eleme a kanapé. Lényeges, hogy milyen terméket választunk, mert ez fogja meghatározni az egész lakás hangulatát. Ezen fogunk pihenni is és beszélgetni is. Pihenés Mivel a nappaliban lévő kanapé nem csak ücsörgésre szolgál, jól döntünk akkor, ha egy elektromos relax kanapé mellett döntünk. Ezekre az a…
-
Miért olyan keresett az univerzális távirányító?
Nem is gondolnánk, hogy mennyi mindenhez használunk távirányítót, annyira beépült már a mindennapjainkba. Szinte mindent ezzel tudunk irányítani. Persze mindenkinek a televízió távirányítója jut először az eszébe, de ezzel irányítjuk a videót és a házimozi rendszerünket is, az önműködő kapukat, ajtókat, ablakokat, redőnyt. A kocsinkat is ezzel nyitjuk-zárjuk, a klímát is ezzel kapcsoljuk, állítjuk be. A gyerekek kedvelt játéka, a távirányítós autó is ezzel működik. Kényelmes a használata, mert nem kell felállnunk ahhoz, hogy bekapcsolhassunk egy készüléket, nem kell kiszállnunk az autóból, ha a garázsba szeretnénk bejutni. Sőt, már a kaput is ezzel nyitjuk ki. Miért jó az univerzális távirányító? Azért, hogy ne kelljen elvesznünk a távirányítók dzsungelében, nem kell…
-
Mire jó az Euronics akciós újság?
Jó hírnek számít, hogy még elektronikai cikkek esetében is felhasználhatunk egyes akciókat, hogy lecseréljük régi gépjeinket vagy megvegyük azt a lapos tévét amire már régóta vágytunk. Erre a célra körbe néz hetünk elsőre az Euronics akciós újság számaiban vagy mobilos alkalmazásban, ahol megtalálhatjuk az épp érvényes akciókat. Ellentétben az élelmiszerekkel vagy kozmetikumokkal, az elektronikai cikkek keretében sokkal szűkösebb az ajánlat, így az akciók gyakorisága is ritkább, de értékük magasabb. Milyen akciók várnak az Euronics-ban? A legjobb akciók az úgynevezett kiárusításkor vagy „Black Friday” napjain találhatók meg, ilyenkor szinte a teljes termék kínálat esetében akár 50-70%-ot is meghaladó leárazásokat vehetünk igénybe. Azonban, mint minden akciós termék esetében, itt is addig tart…
-
Miről szól az Aldi akciós újság?
Az akciós újságok fő feladata, hogy értesítsék az embereket a jelenleg elérhető árengedményekről. Szakemberek úgy állítják össze ezeket a hetente megjelenő katalógusokat, hogy motiválják a fogyasztókat a vásárlásra. Ebben a cikkben boncolgatjuk az Aldi akciós újság felépítését és annak színvilágát. Újság felépítése Természetesen az akció felirat hatalmas betűkkel kihagyhatatlan része ennek a katalógusnak. Az első oldalon általában a nagyon kedvező árcsökkentéseket és egyben keresett termékeket tüntetik fel. Ezt követően zöldségek, hús és tejtermékek, péksütemények, édességek. Az aktuális ünnephez igazodva – csokinyuszik, desszertek. Lakberendezési tárgyak, kertészkedés. Az Aldi árul ruhaneműt is, tehát gyerek és felnőtt évszakhoz illő ruhadarabok áráról is értesülhetünk. Figyelnek arra is, hogy kuponokat hirdessenek és értesítsék az embereket…
-
CBD olaj: milyen hatást érezhetünk a fogyasztása során?
A CBD nem más, mint a kannabidiol rövidítése. A CBD a kannabiszban található meg a THC-vel együtt, azonban a THC-vel ellentétben a CBD nem okoz váratlan hatásokat, tehát nem lehet tőle „beállni”. A pszichoaktív hatás hiányában a CBD nagyon sok országban, köztük Magyarországon is legális, és a webáruházakból néhány kattintással beszerezhető. A CBD manapság már rengeteg formában megtalálható, a széles választék között megismerhetjük a CBD olaj, kapszula, ételek, italok kiváló tulajdonságait. CBD olaj – milyen esetekben okozhat jótékony hatást? Azt azért tudnunk kell, hogy a CBD olaj nem egy csodaszer, ami minden betegségre alkalmas, hanem egy rendkívül sokrétű és hasznos anyag. Kiváló hatást tud gyakorolni a szervezetben megtalálható endokannabinoid rendszerre,…
-
A mászás különböző formái
A mászásnak, mint sportnak számos különböző ága van, és négy fő területre oszthatjuk fel: bouldering sziklamászás hegymászás jégmászás Bouldering Ez során sziklákat, tömböket vagy beltéri falakat mászhatunk. Innen ered a neve is (boulder – sziklatömb). Egy ilyen fal magassága maximum hat méter. Mászás során itt a mászó nincsen kibiztosítva, hanem szabadon mászik. A sérülés elkerülését vastag, a fal alá helyezett szivacsokkal érik el. Illetve ha még biztonságosabban szeretnénk érezni magunkat, megkérhetjük egy társunkat, hogy álljon mögénk és csillapítsa az esést. Ezt angolul spottinknak hívják. Felszerelés: mászócipó, magnézia. Sziklamászás Ez a fajta mászást mind beltéri, mind kültéri helyszíneken végezhetjük. Jellemzően, a sport két résztvevőt igényel. Egy személy bekötve mászik a falon,…