csapatépítés
Életmód

Programötletek a céges csapatépítéshez

Mivel manapság már a cégeknek szabályosan élethalálharcot kell vívnia a minőségi munkaerőért, így igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a meglévő dolgozókat minél tovább meg tudják tartani.

Ehhez pedig elengedhetetlenek a céges csapatépítő programok, mivel nagymértékben hozzájárulnak a munkahelyi légkör és a dolgozók közötti kommunikáció javulásához. Hiszen azzal, hogy a munkatársak alaposabban is megismerik egymást, a későbbiekben hatékonyabban tudnak majd problémákat megoldani, és végsősoron együtt dolgozni.

A mai cikkünkben pedig mutatunk néhány olyan programot, amelyekkel a résztvevők garantáltan jól fognak szórakozni egy ilyen esemény alkalmával.

Spontán ismerkedés

Az a legjobb, ha ilyenkor az alkalmazottaknak lehetőséget biztosítunk a spontán ismerkedésre, amelyhez nekünk kell megalapozni a hangulatot, majd este hagyni, hogy magától folytatódjon.

Erre pedig véleményünk szerint nincs is jobb helyszín a Coffee Education Center vezetett kávékóstolásánál, amely során körbejárjuk a kávé világát, és  kisebb nagyobb feladatok révén, vidám hangulatban sajátíthatjuk el a kávé szakszerű kóstolását.

A legjobb pedig, hogy az ezen a programon való részvételhez semmilyen előzetes tudás vagy kávés képzettség nem szükséges.

Gondolkodtató csapatépítő

Ha egy ilyen esemény alkalmával arra ösztönözzük a kollégákat, hogy közösen gondolkodva oldjanak meg egy problémát, az igazán hasznos lehet a jövőre nézve, mivel így éles helyzetben is jobban fog menni nekik az együttműködés.

Erre a célra remek lehet a lakatlan sziget nevű játék, amelynek a lényege, hogy az előzetesen kialakított csoportoknak ki kell választaniuk nyolc véletlenszerűen előre meghatározott tárgyból, amelyek az irodából származnak, hogy melyiket vinnék el magukkal egy lakatlan szigetre, és miért. De a feladatuk itt még nem ért véget, mivel a többiekkel szemben is érvelniük kell.

Aktív csapatépítő program

Ha tudjuk, hogy a dolgozóinkat nem igazán kötik le a csapatversenyek vagy a logikai feladatok, akkor érdemes valamilyen aktívabb programmal próbálkozni, mint amilyen például egy segway túrával egybekötött számháború.

Ehhez a gyermekkorunkból ismert játékhoz ugyanis, csakúgy mint az üzleti tervhez, szükség van egy jó stratégiára, amit aztán végre is kell hajtani. Egyszerűen nem létezik ennél jobb szimuláció.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük